Márta – 2015.09.02

A hírekből látszik, hogy a helyzet kezd nagyon komolyra fordulni. Ha valaha, akkor most minden hasonlóan gondolkodó embernek meg kell vetnie a lábát és átgondolni, mit tegyen.

Az EU egyértelműen kettős mércével mér. Számomra rendkívül dühítő, hogy most ugyanazon szervezetek akiknek a figyelmét korábban is felhívtuk (pl. devizahiteles ügy) a jogtiprásra és és itt alkalmazott embertelen és fasiszta módszerekre, évekig a fülük botját sem mozdították, most viszont teljes mellszélességgel és gyors reagálással részt vesznek a menekültek melletti kampányban. Most tudják, kit kellene Hága elé citálni. Lám-lám, tudnak ők – ha akarnak.
Nyilvánvalóan a probléma nem fekete és fehér, ez hosszú történet.

De mi nagyon át vagyunk és lettünk verve, az biztos. Ha ez a garnitúra még hosszabb ideig marad az ál-“ellenzékkel” együtt, akkor Magyarország a legsötétebb jövő elé néz.

Nem tudom van-e még esély arra, hogy a Jobbik uralomra jutása előtt még egy civil szerveződés vagy platform létre jöjjön. Talán az utolsó esély lenne egy békés megoldásra. A civilek, az egyetemek és főiskolák értelmisége, tanáraik, diákjai sehol sem láthatóak. Mintha nem is lennének és eddig sem lehetett hallani a hangjukat. A társadalom atomjaira esett szét, az emberek ugyanúgy tehetetlenül nézik ami történik, mint régen.

Mindentől függetlenül ez az egész probléma csak a tünet. A probléma gyökere az ami soha nincs kezelve. Azok akik a háttérből mindezt irányítják. És mindig megússzák. Helyettük mások vállalják majd fel a felelősséget és mennek majd(?) ha mennek egyáltalán – börtönbe. És a múlt században is mindent irányítottak. Akik először rombolnak (casus belliket generálnak) – mert a háború rohadt nagy üzlet. Aztán felvásárolnak olcsón- mert a háború miatt minden értékét veszti- ez is hatalmas nagy üzlet. Aztán jóságos befektetőként és munkaadóként megjelennek ugyanott- mert a letarolt területek újjáépítése és a mindenféle eladósítás (államok, emberek) – szintén rohadt nagy üzlet. Aztán néhány évtized múlva a probléma újra generálódik és kezdődik minden elölről…. az emberek egy generáció alatt mindet elfelejtenek. Ők, az “arctalan haszonélvezők” a zűrtől biztos helyre menekítve meg a háttérben pálmafa mellett legyezgetve, koktélospohárral a kézben röhögnek a káoszon.

” Ott lehet a legnagyobbat szakítani, ahol a vér még patakokban folyik az utcákon…” (befektetési bankár -Wall street)

Jó lenne hinni abban, hogy egyszer lesz vagy felnő egy olyan generáció aki képes ezeknek az arctalanul a háttérben megbúvóknak a képébe világítani egy több-mint- halogén reflektorral. És megmutatni kik ők legfent igazából. Drábik János említette egyszer, hogy nincsenek is olyan sokan….700-800 család, 3-4000 ember?

Lehet azon vitatkozni, hogy a magas fokú pénzügyi intelligencia, hatalmas vagyon és érdekérvényesítő képességet bíróknak joguk van-e ehhez. Pusztán ezért, mert erre képesek és más nem. Mondhatják, hogy csinálja utánuk, aki tudja. A természet törvénye. Az erős győz, a gyengének meg annyi.

De nekünk ez így nem jó. Viszont a dolgos Mariska nénik és Józsi bácsik biztos holdkórosnak nézi azt aki ilyen konspirációs teóriával előáll és javasolják dilibogyó szedését az illetőnek. Ezért kellenének az elismert szakemberek, jogászok, közgazdászok, egyetemisták akik összefoghatnának legalább azért, hogy másoknak egyszerűen elmondják, mi történik velük. Hol vannak ezek az emberek? Nagyon hiányoznak. Bárcsak az Ön honlapján – mint alternatív lehetőség – publikálnának, vagy egyszerűen csak hallatnák a véleményüket….ha még van nekik. Ha még látják értelmét. A fősodrású média teljes egésze “amazok” kezében van…
Üdvözlettel:

Márta