Márta – 2015.09.13.

Szaniszló Ferenc úr végre kimondta: Magyarországnak távozni kell az Európai Unióból.

A rendkívül ügyesen összeállított hazafias érzelmeket borzolgató beszéd lényege, hogy sok igazságot, vagy féligazságot tartalmaz. A lényeg azonban gondosan el vagyon kerülve:

Az, hogy itt tartunk, a magyar értelmiségi és politikai “elit” mindenkori árulásának nagyban köszönhető. A mostani társadalmi gazdasági helyzet kialakulásának egyik legrelevánsabb oka, hogy a tisztelt “elit” nem tartotta be sem a vonatkozó magyar sem a közösségi jogi törvényeket. De főleg azokat nem melyeket a nemzetközi finánctőke a saját maga korlátozására hozott meg az EU törvények formájában és amelyet az eu-elsődleges szabályai is biztosítanak a fogyasztóknak- az EU területén. Legfőképpen ennek elhallgatása a lényeg.

Nem tudom miért van az az érzésem, hogy az eu tagságunk csak arra volt jó, hogy egy évtized alatt kifosszanak minket, de amikor a szerződéses-törvényes jogainkat nagy számban érvényesíthetnénk, akkor gyorsan kivágnak minket onnan, és akkor meg lehet tartani a lopott milliárdokat, mert nem lesz olyan bírói fórum, ahol vissza lehetne azt követelni. Nézzük, mi lenne a kilépés után, csak rá kell nézni kik vezetik és irányítják az országot, kik a legfelsőbb bírói kar tagjai…..lehetne folytatni a sort. Az ember csak lehajtani tudja a fejét a szégyentől, ha rájuk gondol.

Én azt gondolom így utólag, hogy az eu “tagságunkra” az aratásig volt szükség, amíg a földek vizek, állampolgárok vagyonát el nem szipkázták,meg nem szerezték adósság formájában. A jó szakemberek százezreit meg anyagi csalival vagy megélhetési kényszerrel kivándoroltatták innen. Brain-drain.

Amikor ébredeznek az emberek, felismerik jogaikat és lehetőségeiket, akkor ki lehet (kell) hajítani őket, vagy csak erővel fenntartani ezt a helyzetet (Görögország-népakarat semmibe vétele-adósság marad – első a stabilitás) de a lényeg ugyanaz: nem tudnak, ne tudjanak majd hivatkozni az elsődleges jogra, ami végső soron törvényes védelmet adott volna békés megoldással a kifosztottaknak. Ezt már régóta lehetett látni. A dátumok magukért beszélnek…..szeptember 15, szeptember 17……?

A bevándorlási – migráns cirkusz a műsor nagy volumenben történő pókerjátékához csak egy díszlet és adalék. Ám sajnos ezt a tv-fogyasztók kajálni fogják. Ezt a videót elmentem. Egyszer majd megmutatom az unokáimnak (ha megérjük), hogyan nézett ki egy mesterséges propaganda szöveg, ami tartalmaz csúsztatást, igazságot, féligazságot, sok száz éve elhunyt személyek valós vagy utólag kreált(?) nyilatkozatait, meg sok mindent. Csak a lényeget és a valós problémát nem……azt soha. “Minta” szöveg.

Minket nem mások árulnak el. Nem tudnák ezt megtenni, ha itthon nem lennének olyanok akik ennek megvalósítására vevők. Meg sok sok olyan magyar ember aki ehhez érdekből, félelemből, megalkuvásból és ki tudja még milyen okból asszisztál.

De az is igaz, hogy a centrum országok médiája is keményen lebukott a menekülttéma tálalása során. Lehet, hogy itt már egyik fél sem akar túl sok energiát feccelni abba, (minek?) hogy takargassa az egyre nyilvánvalóbb lényeget.

Az elmúlt évszázadokban a fegyveres konfliktusokból nem nagyon jöttünk ki jól…finoman szólva. Jó lenne egy új forgatókönyv. Pályázatot kéne kiírni a magyar népnek egy zsenikből álló elfogulatlan, független nemzetközi munkacsoport felállítására. :)

A cél egy ilyen volumenű, szinte reménytelen helyzet békés, minden résztvevő bevonásával történő konstruktív megoldása. Annál minden jobb lenne, ami eddig mindig ilyen helyzetet az általunk ismert történelemben követett.

A legjobb életképes megoldás benyújtóinak, akár egyetemeknek, diákoknak Nobel békedíj nagyságú jutalom. Stb…miért nem lehet erre elmozdulni?

Mindenki azt hiszi, nem lehet tovább fokozni. De lehet. Nézzék meg a most születő törvényeket. Észrevétlenül máris tele vannak állampolgárokat kirekesztő, vagy jogukat nyíltan korlátozó diszkriminatív pontokkal. (Csak egy szelíd példa- ki részesülhet CSOK-ban, és ki nem?)
Nincs megállás innentől kezdve. Lassan főnek a békák. Néha azon gondolkozom, ki tudná azt nekem definiálni, hogy mi az, hogy magyar. És mitől, miért az. Én már inkább azt érzem, hogy az emberek között ma már nem állampolgárság, hanem gondolkodásmód alapján van egyre nagyobb távolság.

Üdvözlettel:

Márta